Rólunk

Rólunk

Cégünk 2022 nyarán jött létre azzal a céllal, hogy ellássa a településen és környékén az iskolai, óvodai, bölcsődei, valamint a szociális étkeztetést. Az első működési év alatt számtalan nehézséggel, bizonytalansággal megküzdve, de tiszta szívvel és szeretettel közelítettük meg a közétkeztetés feladatát.
A kezdeti kétszáz gyermek ellátásától eljutottunk odáig, hogy ma már öt településen, nyolc intézményben, közel ezer gyermeket szolgálunk ki nap mint nap bölcsődéstől általános iskolás korosztályig.
Éttermünk és főzőkonyháink kapacitását és lehetőségeit kihasználva vállaljuk rendezvények lebonyolítását, külső helyszínre kitelepülést és cateringet egyéni és céges megrendelésekre is. Lelkesen tesszük próbára magunkat az ezer fő fölötti gasztronómiai fesztiválokon és az egyedi igényeket kielégítő apró családi eseményeken is.
Nem titkolt szándékunk, hogy a rendezvényekből származó bevételeinket és tapasztalatainkat a gyermekétkeztetés fejlesztésére visszaforgassuk, és mind az alapanyagok, mind a konyhatechnológiák tekintetében egészségesebbé és ízletesebbé tegyük ételeinket.
Jamie Oliver sztárszakács, a „Feed Me Better” brit iskolai étkeztetés javítására irányuló kampány elindítója és képviselője alábbi gondolatai mentén hisszük mi is, hogy még sok tennivalónk van ezen a téren.

„Hátterétől függetlenül, minden iskolában, minden gyermek megérdemli, hogy megismerje az ételek alapjait: leginkább azt, hogy honnan származnak az alapanyagok, hogyan kell elkészíteni őket, és hogyan hatnak a testükre. Ezek a készségek éppoly fontosak, mint az írás és az olvasás, de elvesztek az elmúlt néhány generáció során. Vissza kell hoznunk ezt a tudást, és úgy kell felnevelnünk a gyermekeinket, hogy az ételek terén is széleskörű ismereteik legyenek.”

Antal Csilla, ügyvezető

Cégünk 2022 nyarán jött létre azzal a céllal, hogy ellássa a településen és környékén az iskolai, óvodai, bölcsődei, valamint a szociális étkeztetést. Az első működési év alatt számtalan nehézséggel, bizonytalansággal megküzdve, de tiszta szívvel és szeretettel közelítettük meg a közétkeztetés feladatát. A kezdeti kétszáz gyermek ellátásától eljutottunk odáig, hogy ma már öt településen, nyolc intézményben, közel ezer gyermeket szolgálunk ki nap mint nap bölcsődéstől általános iskolás korosztályig. Éttermünk és főzőkonyháink kapacitását és lehetőségeit kihasználva vállaljuk rendezvények lebonyolítását, külső helyszínre kitelepülést és cateringet egyéni és céges megrendelésekre is. Lelkesen tesszük próbára magunkat az ezer fő fölötti gasztronómiai fesztiválokon és az egyedi igényeket kielégítő apró családi eseményeken is. Nem titkolt szándékunk, hogy a rendezvényekből származó bevételeinket és tapasztalatainkat a gyermekétkeztetés fejlesztésére visszaforgassuk, és mind az alapanyagok, mind a konyhatechnológiák tekintetében egészségesebbé és ízletesebbé tegyük ételeinket. Jamie Oliver sztárszakács, a „Feed Me Better” brit iskolai étkeztetés javítására irányuló kampány elindítója és képviselője alábbi gondolatai mentén hisszük mi is, hogy még sok tennivalónk van ezen a téren.

„Hátterétől függetlenül, minden iskolában, minden gyermek megérdemli, hogy megismerje az ételek alapjait: leginkább azt, hogy honnan származnak az alapanyagok, hogyan kell elkészíteni őket, és hogyan hatnak a testükre. Ezek a készségek éppoly fontosak, mint az írás és az olvasás, de elvesztek az elmúlt néhány generáció során. Vissza kell hoznunk ezt a tudást, és úgy kell felnevelnünk a gyermekeinket, hogy az ételek terén is széleskörű ismereteik legyenek.”

Antal Csilla, ügyvezetőnk